AZ ÁLLAMELNÖK BESZÉDÉBEN KÜLÖN KITÉRT ARRA, HOGY A NÁLUNK
ÉLŐ ZSIDÓSÁG ÉRZÉKENYSÉGE ÉRDEKÉBEN KÉRI A MAGYAROKAT,
NE HASZNÁLJÁK A SÁVOS LOBOGÓT.
Miközben a nemzet két oldala a gárdákkal és a jelképekkel van elfoglalva,
a valódi fegyveres alakulatok csak jönnek és jönnek.
Most már átgázolnak mindenen, érkeznek végelláthatatlan sorokban. Egyre
többen látják, romokban hever már a múlt, romokban áll minden, amit évszázadok
alatt építettünk, rejtegettünk, eldugdostunk jobb időkre, féltő örömmel,
vígasztalással, eltakarva kárhozattól, bestiális hordáktól.
Halottaink kifordulnak sírjaikból, hiszen eladták már a templomot és a
temetőbe is csak igen keskeny ösvényen át jutunk el. Elporladt tetemek
hevernek a metróépítésen, a távolba mered üres szemüregük.
A vasút nélküli falvak kormot és átkot okádnak az égre, megalvad a jövő.
De a megszállók csak jönnek, jönnek, csendben, rendezett sorokban.
NEM ISMERNEK IRGALMAT ÉS KÖNYÖRÜLETESSÉGET. KEGYETLENEK, HIDEGEK ÉS TERVSZERŰEN
ROMBOLNAK LE MINDEN ÚTJUKBA KERÜLŐ AKADÁLYT.
Nálunk építik sáncaikat, a tőlünk "törvényesen"
elorozott földbe ássák árkaikat. MAGYARORSZÁG ÁTTÉTES RÁKFENE BETEGSÉGBEN
SZENVED, AMELY MÁR GYÓGYÍTHATATLAN!
Közel az idő, Magyarország, nemsokára Jerikó módjára szétomlanak falaid!
Szervezd meg jól utóvédharcod.
Védd meg magad, szervezd meg jól az ellenállást!
Nyiss új frontot, friss erőket indíts útjára,
indíts útjára fiatal mozgalmat!
ÁLLJ ELLEN, MOZGÓSÍTSD VÉGRE MAGAD!
Hamarosan égen-földön dúl majd a harc.
Odafentről kötelékben bombázzák a jövőnket, és irgalmatlanul
el fognak taposni minden pislákoló magyar gyertyalángot.
Kegyetlenül tépnek le virágzó kokárdát, szalagot, árpádsávot.
BUJDOSÓ ÜLDÖZÖTTEK LETTÜNK SAJÁT ORSZÁGUNKBAN!
Nem hittük volna, soha nem tételeztük volna föl, hogy ilyen messzire merészkedik
az idegen sereg. Lesújtani készül a hirtelen tél, a felperzselt anyaföld,
az elszálló honfivér, az elégedetlenség.
Átokba fordul az idegenek kényszeredett ünneplése, a sorstalanság, félelmet
kelt a köszönésre nyújtott kéz, a fekete éjjelekben magukra kötözött múltjukkal
kószálnak fiatal harcosok.
ITT MOST VALAMI KÉSZÜLŐDIK! (2007. szeptember 11.)
A Nemzet ellen fog állni, élni akarása mindennél erősebb!
Nagy tüzekbe rakják a karjukat a feleszmélt spártaiak,
vakítóan villan fel Bauer Sándor tűzképe,
ismét egyenes gerincet hordanak Arad oszlopai.
Öreg ötvenhatosok! Gyertek vissza, mutassátok meg, mit kell
tenni! Corvin-köz, gyere közénk, állítsd meg az elözönlés züllött hadait!
Ne jöhessenek vissza, ne tűzhessenek fejünkre töviskoszorút, ne szegezhessenek
fel saját térdeplő keresztünkre!
Támadják a hagyományt, a történelmet, a kultúrát, vallást, erkölcsöt,
az identitást.
Minden eddigi törvényt irgalmatlanul felperzselnek, el kívánják pusztítani
a Kárpát-medence összetartozását. Nekifeszülnek az élő Istennek, ateisták
gyalázkodnak, összetörik a családok kötelékeit, gyűlölik a szeretetet.
Elkorcsosítják az oktatást, leépítik a honvédelmet, megszüntetik az egészségügyet.
Aláássák a jó ízlést, elkábítanak, szerekre szoktatnak. Kicsinnyé, kiszolgáltatottá
tesznek.
HALOMRA ÖLIK FIATALJAINKAT IDEGEN ÉRDEKEKÉRT, TÁVOLI ORSZÁGOKBA SZÁLLÍTJÁK
ŐKET. Belekényszerítettek az unióba, amelyről mindent elhazudtak. Eközben
eladják a falvakat és már városainkat is, szemét és nyomortelepeket növesztve
kiírtják a fákat, megmérgezik a folyókat.
Ivóvízkészletünket
bármire kapható idegen harcosok őrzik fegyveresen.
Száguldanak velünk a végzetünk felé...
ÚJONNAN MEGSZAVAZOTT TÖRVÉNYÜKKEL ELADJÁK A FENYVESEKET,
A TEMPLOMOT, ISKOLÁT ÉS TEMETŐT! Ám, néma minden.
Csak vonulnak, vonulnak az idegenek.
Már elözönlötték a közéletet, szétverték a törvényességet,
elorozták, járomba hajtották a sajtót,
a szabadság őszinte hangját.
Kardot rántottak ellenünk zsellérlelkek. Pártpojácák, gyurcsány-smasszerek
intéznek ellenünk támadást. Besúgók, spiclik, ügynökök mondják, milyen
szép, ami idegen! Mert most a felülrül ránktelepített bérlakájok harcolnak
ellenünk, idegen segédlettel, idegen pénzzel, idegen fegyverzettel. Ma
ez a szép, az idegen módi, a divatos, ez most a való világ!
Szervezkedjünk, figyeljünk egymásra!
De legyünk még csendben, elbújva, kirándulások alatt beszélgetve, erdők
csöndjében, szürke bükkösök égbenyúló oszlopai alatt.
Húzódjunk meg évszázados magyar tölgyek sűrűjében.
Még ne bocsátkozzunk nyílt csatába,
kis csoportokban gyengék vagyunk,
de oldalpillantásokkal figyeljünk egymásra.
Takarjuk el arcunkat, húzódjunk vissza, őrizzük a parazsat,
gyakoroljunk aktív rezisztenciát.
Mozgolódj csak, kapaszkodj össze, jó magyar! Figyelj jól
a láposok ingoványában elbújt szabadcsapataidra, üss nagyokat nem várt
helyekre, de aztán húzódj vissza a sűrűbe, takard el magad, mert most
még könnyen alulmaradsz! Eljön a pillanat is, nemsokára.
A lövészárkok mentén már repedezik a haza! Amikor ez a repedés mindenki
számára láthatóvá válik, akkor csapj össze a főerővel.
Hogy ki legyen a vezető? Ez soha nem volt kérdés sem Atilla, sem Rákóczi
idejében. Nem volt kérdés '48-ban és '56-ban sem. Az a pillanat meg fogja
mutatni...
(czj)
|