AZ ÁLLAMELNÖK BESZÉDÉBEN KÜLÖN KITÉRT ARRA, HOGY A NÁLUNK ÉLŐ ZSIDÓSÁG ÉRZÉKENYSÉGE ÉRDEKÉBEN KÉRI A MAGYAROKAT,
NE HASZNÁLJÁK A SÁVOS LOBOGÓT.
Miközben a nemzet két oldala a gárdákkal és a jelképekkel van elfoglalva, a valódi fegyveres alakulatok csak jönnek és jönnek.
Most már átgázolnak mindenen, érkeznek végelláthatatlan sorokban. Egyre többen látják, romokban hever már a múlt, romokban áll minden, amit évszázadok alatt építettünk, rejtegettünk, eldugdostunk jobb időkre, féltő örömmel, vígasztalással, eltakarva kárhozattól, bestiális hordáktól.
Halottaink kifordulnak sírjaikból, hiszen eladták már a templomot és a temetőbe is csak igen keskeny ösvényen át jutunk el. Elporladt tetemek hevernek a metróépítésen, a távolba mered üres szemüregük.
A vasút nélküli falvak kormot és átkot okádnak az égre, megalvad a jövő. De a megszállók csak jönnek, jönnek, csendben, rendezett sorokban.
NEM ISMERNEK IRGALMAT ÉS KÖNYÖRÜLETESSÉGET. KEGYETLENEK, HIDEGEK ÉS TERVSZERŰEN ROMBOLNAK LE MINDEN ÚTJUKBA KERÜLŐ AKADÁLYT.
Nálunk építik sáncaikat, a tőlünk "törvényesen" elorozott földbe ássák árkaikat. MAGYARORSZÁG ÁTTÉTES RÁKFENE BETEGSÉGBEN SZENVED, AMELY MÁR GYÓGYÍTHATATLAN!
Közel az idő, Magyarország, nemsokára Jerikó módjára szétomlanak falaid!

Szervezd meg jól utóvédharcod.
Védd meg magad, szervezd meg jól az ellenállást!
Nyiss új frontot, friss erőket indíts útjára,
indíts útjára fiatal mozgalmat!
ÁLLJ ELLEN, MOZGÓSÍTSD VÉGRE MAGAD!
Hamarosan égen-földön dúl majd a harc.

Odafentről kötelékben bombázzák a jövőnket, és irgalmatlanul el fognak taposni minden pislákoló magyar gyertyalángot.
Kegyetlenül tépnek le virágzó kokárdát, szalagot, árpádsávot.
BUJDOSÓ ÜLDÖZÖTTEK LETTÜNK SAJÁT ORSZÁGUNKBAN!
Nem hittük volna, soha nem tételeztük volna föl, hogy ilyen messzire merészkedik az idegen sereg. Lesújtani készül a hirtelen tél, a felperzselt anyaföld, az elszálló honfivér, az elégedetlenség.
Átokba fordul az idegenek kényszeredett ünneplése, a sorstalanság, félelmet kelt a köszönésre nyújtott kéz, a fekete éjjelekben magukra kötözött múltjukkal kószálnak fiatal harcosok.

ITT MOST VALAMI KÉSZÜLŐDIK! (2007. szeptember 11.)
A Nemzet ellen fog állni, élni akarása mindennél erősebb!
Nagy tüzekbe rakják a karjukat a feleszmélt spártaiak,
vakítóan villan fel Bauer Sándor tűzképe,
ismét egyenes gerincet hordanak Arad oszlopai.

Öreg ötvenhatosok! Gyertek vissza, mutassátok meg, mit kell tenni! Corvin-köz, gyere közénk, állítsd meg az elözönlés züllött hadait!
Ne jöhessenek vissza, ne tűzhessenek fejünkre töviskoszorút, ne szegezhessenek fel saját térdeplő keresztünkre!
Támadják a hagyományt, a történelmet, a kultúrát, vallást, erkölcsöt, az identitást.
Minden eddigi törvényt irgalmatlanul felperzselnek, el kívánják pusztítani a Kárpát-medence összetartozását. Nekifeszülnek az élő Istennek, ateisták gyalázkodnak, összetörik a családok kötelékeit, gyűlölik a szeretetet. Elkorcsosítják az oktatást, leépítik a honvédelmet, megszüntetik az egészségügyet.
Aláássák a jó ízlést, elkábítanak, szerekre szoktatnak. Kicsinnyé, kiszolgáltatottá tesznek.
HALOMRA ÖLIK FIATALJAINKAT IDEGEN ÉRDEKEKÉRT, TÁVOLI ORSZÁGOKBA SZÁLLÍTJÁK ŐKET. Belekényszerítettek az unióba, amelyről mindent elhazudtak. Eközben eladják a falvakat és már városainkat is, szemét és nyomortelepeket növesztve kiírtják a fákat, megmérgezik a folyókat.

Ivóvízkészletünket
bármire kapható idegen harcosok őrzik fegyveresen.
Száguldanak velünk a végzetünk felé...
ÚJONNAN MEGSZAVAZOTT TÖRVÉNYÜKKEL ELADJÁK A FENYVESEKET,
A TEMPLOMOT, ISKOLÁT ÉS TEMETŐT! Ám, néma minden.
Csak vonulnak, vonulnak az idegenek.
Már elözönlötték a közéletet, szétverték a törvényességet,
elorozták, járomba hajtották a sajtót,
a szabadság őszinte hangját.

Kardot rántottak ellenünk zsellérlelkek. Pártpojácák, gyurcsány-smasszerek intéznek ellenünk támadást. Besúgók, spiclik, ügynökök mondják, milyen szép, ami idegen! Mert most a felülrül ránktelepített bérlakájok harcolnak ellenünk, idegen segédlettel, idegen pénzzel, idegen fegyverzettel. Ma ez a szép, az idegen módi, a divatos, ez most a való világ!

Szervezkedjünk, figyeljünk egymásra!
De legyünk még csendben, elbújva, kirándulások alatt beszélgetve, erdők csöndjében, szürke bükkösök égbenyúló oszlopai alatt.
Húzódjunk meg évszázados magyar tölgyek sűrűjében.
Még ne bocsátkozzunk nyílt csatába,
kis csoportokban gyengék vagyunk,
de oldalpillantásokkal figyeljünk egymásra.
Takarjuk el arcunkat, húzódjunk vissza, őrizzük a parazsat,
gyakoroljunk aktív rezisztenciát.

Mozgolódj csak, kapaszkodj össze, jó magyar! Figyelj jól a láposok ingoványában elbújt szabadcsapataidra, üss nagyokat nem várt helyekre, de aztán húzódj vissza a sűrűbe, takard el magad, mert most még könnyen alulmaradsz! Eljön a pillanat is, nemsokára.
A lövészárkok mentén már repedezik a haza! Amikor ez a repedés mindenki számára láthatóvá válik, akkor csapj össze a főerővel.
Hogy ki legyen a vezető? Ez soha nem volt kérdés sem Atilla, sem Rákóczi idejében. Nem volt kérdés '48-ban és '56-ban sem. Az a pillanat meg fogja mutatni...

(czj)