A harmadik köztársaság
1989-2007

A magyar társadalom drámai helyzetét nem kell ecsetelni.
Az általánosan megfogalmazott formulák lényegi igazságát senki nem vonja kétségbe, miszerint a társadalom egy szûk oligarchikus réteg terrorjának áldozata. Sokféle és sokrétû áttekintés készült az 1990 utáni folyamatokról, amely elsõsorban a pártelit és a társadalom kapcsolatát boncolgatta. Ezekben a dolgozatokban a fókusz túlnyomórészt a harmadik köztársaság törvényhozó és végrehajtó hatalmára irányult, és az ezt mûködtetõ pártstruktúrára.
A társadalmat választott képviselõi félrevezették. A valóságos problémák megoldása helyett egy virtuális világot generáltak, amelynek alapja a mesterségesen szított politikai megosztottság. Törekvésük társadalmi kontroll nélküli hatalom létrehozása volt, amelynek fedõszerve egy áldemokratikus, kétpárti, parlamentális diktatúra. A lakosság egészét ennek a rendszernek a tükrében médiaerõszakkal osztották jobb és baloldali szavazótáborra, holott az elemi érdekek a társadalmi összefogást sürgették.
Az elmúlt 17 év történéseit e két szekértábor harcának állította be a tömegkommunikáció, amely a tényleges hatalmat gyakorlók, -az áltõkés pénzoligarchia-szócsövévé vált.
Az eredmény: A parlamenti patkót uraló két váltópártnak abszolút többsége van a törvényhozásban.
Mindkettõnek érdeke fenntartani a jelenlegi állapotokat, hiszen így tudják csak garantálni elvbarátaiknak és gazdasági partnereiknek a külföldi pénzpiacoknak Magyarország „stabilitását”, azaz demokratikus ellenállás nélküli kifosztását.
A kétpárti diktatúra gyakorlatilag annak a lakosság 20%-át kitevõ társadalmi csoportnak a hatalomgyakorlása, amely az 1980-as évek elejétõl fokozatosan átvette a gazdasági hatalmat, a spontán privatizáció által megszerezte az állam ingó és ingatlan vagyonát, kiépítette hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét, ám alkalmatlansága miatt ezt a vagyont nem tudta mûködtetni.
Felépített egy látszatgazdaságot, amelynek mûködtetését átruházta az európai pénzügyi körökre, így megszabadult a társadalmi és gazdasági felelõsségtõl. Ezzel a lépéssel végérvényesen feladta eredeti feladatát, a magyar társadalom szolgálatát.
17 évi tevékenységével példátlan módon csorbította Magyarország függetlenségét, nevén nevezve: hazaáruló politizálást folytat.
Ez a réteg mindig azt a pártot juttatja hatalomra, amely garantálni tudja privát érdekeinek védelmét, büntetlenségét, azt a pártot, amely az adott idõszak külpolitikai környezetében szalonképesebb. Ez az áltõkés réteg minden erejével arra törekszik, hogy a társadalom beletörõdjön a kialakult morális, gazdasági helyzetébe, ezért minden lehetséges kommunikációs, irányító és ellenõrzõ rendszert elfoglal.
Megállapíthatjuk: A polgári morált nélkülözõ réteget a jelenlegi politika rendszer kiszolgálja. Ez a módszer garantálja egy látszatdemokrácia mûködését, amely legitimitását látszatra a szavazóktól kapja ugyan, de azoknak semmiben nem felelõs.

Röviden nézzük ennek a rétegnek a felemelkedését, tevékenységét és annak hatását a magyar társadalom egészére.

1980-tól az állami vagyon 90%-át a pártállami vezetõ elit kihasználva sajátos helyzetét a szó szoros értelmében elrabolta, a maradék 10% kisajátítása folyamatban van.
Ezek az elsõsorban párt, másodsorban gazdasági kapcsolati tõkével rendelkezõ TSZ-elnökök, gyárigazgatók, feléjük teljesen lojális, fiatal pártmunkások (például Gyurcsány) lettek a mai társadalom „tõkései”.
Vagyonszerzésük, gazdálkodásuk rendkívül tisztázatlan, pontosabban eddig még nem volt vizsgálható… Nincs morális identitásuk, meghasonlott oligarchikus tömeget alkotnak, immár csak egymásra és külföldi patrónusaikra számíthatnak, mivel a magánosítható vagyon beszûkült.
Tevékenységük alapja nem az értéktermelés, hanem az árképzés, egyfajta áltermelõi tevékenység, amelyet off-shore cégeken keresztül, banki közremûködéssel végeznek.
Ez nagyüzemi adócsalás. Miután az áfarendszer hiányosságai olyan, nehezen kontrollálható iparágakban, mint pl. építõipar, lehetõvé teszik a számlázással történõ visszaéléseket, ezért az áltõkés réteg off-shore tevékenysége a feketegazdaság motorja.

Az adatok igazolása a számok tükrében:

Leleplezett adócsalások:

1991-1993: 49-54
1994-1996: 147-236
1997-2001: 524-1590

Miután a puha törvények ezt a tevékenységet nem szankcionálják erõteljesen, ezért az adócsaló arisztokrácia él és virul. Az így kialakult áltõkés réteggel szemben versenyképtelen az a szûk, valódi vállalkozói réteg, amely betartja a piaci és adózási szabályokat, amely tisztességes úton szerezte és tartja fenn vagyonát.

Beszélnünk kell még az 1990 után létrejött, 300 hektár fölötti nagygazdaságok-ról. Ezeknek a birtokoknak a tulajdonosai hasonló módon tették rá a kezüket a termõföldre mint a volt pártelit az állami vagyonra. Ez a réteg a jelenlegi szabályozások szerint akkor is jövedelemhez jut az állami és EU-s forrásokból, ha nem, vagy alig termel. Érdekeikkel ellentétes a hazai élelmiszertermelés felfuttatása, hiszen a belsõ piac gyakorlatilag megszûnt, és a termelés kockázati tényezõit az állam, a lakosság ellátását pedig az uniós, bizonytalan eredetû beszállító vállalja magára. Ez a nagybirtokos réteg – éppen emiatt – a jelenlegi rendszer védelmezõje, pártállástól függetlenül.

A társadalom

A kialakult struktúra következménye a társadalom 80%-ának elszegényedése, 30%-ának koldusbotra juttatása. Jelenleg 450.000 regisztrált, 700-800 ezer regisztrálatlan munkanélküli van. Ez a munkaképes lakosság óriási hányada.
A hatalmat megszerzõ áltõkés réteg bûnözõi mentalitás kiszolgáltatta, és morálisan megingatta az egész társadalmat. A családok 50-60%-a széthullott. Miután a hagyományos munkaerõpiac megszûnt, a nõk döntõ többsége munkavállaló, felborult a nemek közötti összhang, sok a nehéz szociális helyzetben lévõ gyermek.
Budapest 1.700.000 lakosából 90.000 hajléktalan.
A fiatalok életminõségük szerint: 20%-a nyertes, 40% „túlélõ”, 40% vesztes.

Lakásépítések

1974-1990 között 1.238.000 lakás épült,
1990 után 467.000.
A mai igények szerint 380-440.000 lakás hiányzik.

Radikálisan növekszik a halálozási statisztika.

1980 15-25 ezer fõ
1990-95 között évente 17-33 ezer fõ
1999 48 ezer fõ
1995-2005 között átlagosan 33 ezer fölé nõtt

A férfiak várható élettartama 68 év, a fiatal férfiak szív-és érrendszeri betegség következtében való elhalálozása 2007-ben duplájára nõtt.

Radikálisan csökken a születések száma:

1974-89 között 2.380.000 gyermek született
1990 után 1.680.000 gyermek született

Ez 700.000 fõ veszteséget jelent, a népességfogyás 5-szöröse az európai átlagnak.

Ezek a tények egyértelmûen bizonyítják a nemzetstratégiai szempontokat semmibe vevõ hatalom felelõsségét. Ha ez a folyamat nem lassul le, akkor 2040-ben 7 millióan leszünk.

A szocializmus lényege bevallottan az osztálycsere volt, ám soha nem politikai értelemben, hanem egyértelmûen gazdasági értelemben. A kommunista ideológia csak a kifosztás filozófiai alapját képezte. Az ország gazdasági és politikai szuverenitását garantáló magyar alkotmányt felfüggesztették, hiszen annak cikkelyei akadályozták társadalmat megosztó terveiket. A polgári és a birtokos réteggel szemben rendkívüli diszkriminációt alkalmaztak. Jövedelmi osztálycserét hajtottak végre, amely azon túl, hogy a nemzeti vagyont kisajátította, gyakorlatilag nem tett semmit az ország egészének gyarapodása érdekében. Ezt bizonyítja az, hogy a rendszer nem tudott valós tartós gazdasági, valamint össztársadalmi értéket elõállítani. Ennek a kudarcot vallott rétegnek a családi, baráti kapcsolatai a ma regnáló élõsködõ álarisztokraták.

Jövedelmi viszonyok:

Az álarisztokrácia (1.000.000) ember a jövedelmek 25% birtokolja.
A felsõ réteg (2.000.000) ember a jövedelmek 26%-át birtokolja
A stagnáló, szegényedõ (4.000.000) ember a jövedelmek 28,6%-át birtokolja
A legszegényebb (3.000.000 koldus) a jövedelmek 20,4%-át birtokolja

A társadalom 80%-a termelésben játszott szerepe alapján
relatív veszteséget szenvedett el.

Az alsó harmad 72%-ot
A stagnáló, szegényedõ 14%-ot
A felsõ réteg 3 %-ot
Míg az álarisztokrácia 23% nyereséget ért el.

Az adatokból látható hogy az élõsködõ réteg vagyoni helyzetének alapja a társadalom kizsákmányolása.
A jövedelmi különbségeket tehát, egy belsõ jövedelmi kifosztás idézte elõ, majd az EU csatlakozás után a megmaradt állami függetlenség feladása a végletekig fokozta ezt a folyamatot.

Ennek

haszonélvezõi a társadalom szûk rétegét képviselõ oligarchák,
lebonyolítója a volt pártelit által kinevelt és pozícióba juttatott, jelenlegi politikai elit,
elszenvedõje a teljes magyar társadalom.

Termelés és jövedelem

A hazai jövedelmek 70-75%-a munkajövedelem.
A magyar dolgozó évente átlagosan 1988 órát tölt a munkahelyén, ezt csak egyes távol-keleti országok elõzik meg ebben a vonatkozásban, átlagkeresetébõl viszont kevesebb árut tud vásárolni, mint a környezõ országok munkavállalói.
A munkaerõ láthatóan leértékelõdött, a jövedelem/termelés érték alapján a legrosszabb helyen áll Európában. A lakosság termelési indexe és az ipari bérek értéke igen nagy mértékben eltér, a munkavállaló ki van zsákmányolva.
Ez az alkalmazotti jövedelem 64 %-ban tér el a termelési értéktõl.

Ez azt jelenti, hogy egy iparban dolgozó, 2005-ös értéken mérve 4,15 évnyi bérét veszítette el 17 év alatt!
Tehát:
Miközben a termelés 1993-óta 100%-kal nõtt, addig a reálbérek csak 16%-kal! Ez az utóbbi 17 év alatt a családokra vetítve nettó 9,1 millió forint ki nem fizetett bérveszteség!

Mivel az ipari termelés meghatározó része külföldi cégek kezében van, ezért ezek a vállalatok ezt az összeget nyereségként kivitték az országból. Ugyanezek a cégek gyakorlatilag minden elõnyt megkaptak a törvényhozástól a magyar vállalkozásokkal szemben. Sokszor törvényellenes tevékenységüket elleplezte a mindent átható korrupció, és a méltatlanul kiérdemelt kormányzati protekció.

Élelmiszerfogyasztás

Az alapvetõ élelmiszerek fogyasztása átlagosan 34%-kal esett vissza. 1995-97-ben a lakosság élelmiszerfogyasztása a 60-as, 70-es évek szintjére zuhant. A fehérjefogyasztás (hús, tej, gabona) meghatározó egy etnikum növekedésében, ez 1989-hez képest 24%-kal csökkent, ezt táplálkozási sokkhelyzetnek tekinthetjük, és ez súlyosan befolyásolja a közegészségügyet.

6–7.000.000 ember átlagos élelmiszerfogyasztása nem éri el az 1989-es értéket, 10-15%-os lemaradásban vannak, miközben termelési erõfeszítésük nõtt.

1990 után, egy idegileg és fizikailag kimerítõ termelés zajlik Magyarországon, ez társadalmi kimerültséghez, és egészségügyi katasztrófához vezetett. A kalóriafogyasztás 23%-kal esett vissza. Összességében fehérje és kalóriafogyasztásban az 1965-ös évre, tehát 32 évvel ezelõtti szintre jutottunk, jelenleg egy szintre kerültünk Bulgáriával.

A hárommillós leszakadt tömeg minimálbérébõl és segélyeibõl nem képes egészséges élelmiszerszükségleteit kielégíteni, ezért sem hatékony fizikai munkára, sem kreatív szellemi tevékenységre nem alkalmas. A magyar társadalom erre a hárommilliós tömegre, annak súlyos, rendkívül leromlott, kritikus állapota miatt lényegében nem számíthat.
Minden harmadik honfitársunk a lét peremére került, túlnyomórészt önhibáján kívül.

A magyar társadalom élelmiszer fogyasztásában ilyen visszaesés még a II. világháborúban sem volt, egyedül talán a Rákosi-korszakban, békeidõben pedig európai társadalmi szinten példátlan.

Megállapíthatjuk: Magyarországot kirabolták, elszegényítették, a lakosság jelentõs része a fizikai lét határán vegetál, miközben egy jól körülhatárolható réteg valós gazdasági tevékenység nélkül, óriási hatalom birtokában, nemzetellenes tevékenységet folytat.
Ennek a rétegnek a kiszolgálója a politikai elit.

Az ilyen veszteségi helyzet még háború esetén is ritka, békeidõben társadalomellenes.
A tények egyértelmûek. Magyarországot, önjelölt urai kizsákmányolják, és diktatórikusan kormányozzák.
Ez a rendszer megreformálhatatlan.
Ha a társadalom ezt a sokkot túl akarja élni, akkor ezt a rendszert meg kell dönteni. Nincs más megoldás. A helyébe lépõ patrióta közhatalom feladata a nemzetstratégiai kérdések – élelmiszeripar, energiaszektor, népesség csökkenés, jövedelmi viszonyok – problémáinak azonnali orvoslása.

Az adatok forrása: KSH

Tatár József
Rendszerváltó Fórum